SzalonjainkHűségprogramÁrainkWebshopKarrierRólunkFranchiseSzolgáltatásokWomen's ClubX

manikur_main3.jpg

 KLEO ACADEMY

A Kleopátra Szépségszalonok nagy hangsúlyt fektet a gyakornokok és a végzett szakemberek számára is, hiszen küldetésünk egyik alappillére hogy a szakma színvonalát is folyamatosan növeljük a szalonjainkban a vendégeink elégedettsége érdekében.

Szalonjaink alkalmasak gyakorlati képzések lebonyolítására és oktató stúdiónkban minden eszköz és felszerelés adott arra hogy oktatásainkat egyre magasabb színvonalra emeljük.

Gyakorlati képzőhelyként szeretettel várjuk a nappali tagozatos diákokat és a felnőttképzésben tanulókat is, hogy velünk együtt sajátíthassák el a szakma rejtelmeit, térítésmentesen, ösztöndíjjal és kidolgoztott karrier-tervvel a szakmai vizsga után állásra pályázóknak.

Végzett szakembereinknek és szakmabelieknek okleveles képzéseket kínálunk, Kleopátrás csapattagként térítésmentesen is.

↓ Válaszd ki melyik képzés érdekel ↓

 TANULÓKÉPZÉS - Gyakorlati képzőhely

A cég hosszú évek óta több szakiskolával is kapcsolatban áll és jó viszonyt ápol, ahol ezeket a szakmákat lehet elsajátítani, így a tanulók tanulószerződéssel szinte automatikusan kapcsolatba tudnak kerülni a szépségszalonnal.

Amit kínálunk, ha minket választasz:

  • ösztöndíj,
  • tanulószerződés,
  • szabadon választható speciális oktatások,
  • karrier-terv,
  • álláslehetőség

Célunk, hogy a nálunk végzett gyakornokok magas színvonalon sajátítsák el a szakmát, kellő gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezzenek és hosszútávon elkötelezzük őket a szakma szépsége iránt.

oktatas_main.jpg

 A szalonok teljes mértékben fel vannak szerelve mindegyik szakmához kapcsolódó anyagokkal, gépekkel, eszközökkel, így akár a legújabb technikák, eljárások már a tanuló évek alatt elsajátíthatóak. MINDEN SZAKMÁT MESTERVIZSGÁVAL RENDELKEZŐ SZAKEMBEREK OKTATNAK!

Azok a tanulók, akik jól teljesítenek, szorgalmasak és alázattal, türelemmel mutatkoznak a szakmájuk iránt lehetőséget kapnak a bizonyítvány megszerzése után, már munkavállalóként a cégnél maradni. Erre alkalmazotti, vagy vállalkozó jogviszonyban van mód.

A cég menedzsmentje egységes arculatot teremtett, ami mára már védjegyévé vált és ez nagyban hozzájárul a folyamatos fejlődéshez és bővüléshez.

A kollégák részére a megfelelő munkakörnyezet és az ingyenes szakmai továbbképzés biztosítva van megfelelő teljesítmény esetén. Központi marketingtevékenység által biztosított a gördülékeny vendégkör kiépítése, így a reklámra, marketingre nekik nem kell időt és energiát fordítani.


Célunk, hogy folyamatos munkaerőforrást biztosítsuk szalonjainkban a diákok által, ezért kidolgozott karriertervet kínálunk számunkra az iskola elvégzése és a szakma megszerzése után.

Szívesen dolgozunk olyan munkatársakkal, akik a Kleopátra Szépségszalonok küldetését szem előtt tartva csapatunk meghatározó tagjává tudnak válni.

VÁRJUK SZERETETTEL A TANULÓK ÉS A LEENDŐ KOLLÉGÁINK JELENTKEZÉSÉT!

Tájékoztató a beiratkozáshoz

JELENTKEZEM

 BELSŐS KÉPZÉS

79509412_2864981936879377_5464209843835371520_n.png 

Kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy szalonjainkban mindig a legújabb trendekkel és megoldásokkal találkozzanak a vendégeink és szakembereink ehhez megkapják a megfelelő tudásanyagot.

A szépségipari szolgáltatások kiterjedt ismerete, az újdonságok követése és elsajátítása elengedhetetlen.

A kozmetikus, fodrász, a kéz- és lábápoló, műkörömépítő és masszőr szakmák folyamatos innovatív megoldásait naprakészen tudjuk kínálni szakembereink és vendégeink számára is.

Kollégáink oktatásainkat kedvezményes áron, vagy akár képzési szerződéssel térítésmentesen is igénybe vehetik.

Célunk, hogy a képzési területek körét folyamatosan bővítsük, így még szélesebb szolgáltatáspalettát kínálva.

Képzett szakembereink számára egy évben 4 alkalommal szervezünk beauty workshopokat, amelyek az adott szakterülethez tartozó szolgáltatások fejlesztését állítja fókuszba.

TOVÁBB A KARRIER RÉSZHEZ ÉS A JELETKEZÉSHEZ

 KÜLSŐS KÉPZÉSEK - (nem csak Kleopátrásoknak)

Jelentkezz tanfolyamainkra és szerezd meg a tudást a legjobb szakembereinktől! Képzéseink között szerepel alap szint, egészen a haladó szintekig, ami már több mint 20 éve segít bennünket a Kleopátra Szépségszalonok előrehaladásában! Szeretnénk egy úgynevezett gyorsítósávot adni azoknak, akik a leggyorsabb ütemben szeretnének nélkülözhetetlen szakemberré válni a piacon.

3.jpg

Sminktetoválás Tanfolyam

Sminktetováló alaptanfolyamunkat ajánljuk a teljesen kezdő szakemberek számára, akik szeretnének a lehető legtöbb tapasztalattal és segítséggel belevágni a sminktetoválás mesterségébe.

A jelentkezés feltétele a kozmetikusi végzettség!

Az oktatás már 1 főtől is igénybe vehető magánoktatásként.

Lehetőség van több ráépülő tanfolyamban is részt venni, miután az alap SZEMÖLDÖK (SATÍROS) képzést elvégezted.

Felszerelést adunk, további részleteket a gombra kattintva találsz:

RÉSZLETES LEÍRÁS

KÉPZÉSEK

JELENTKEZEM


ONLINE OKTATÓ VIDEÓINK

Ezeket a kurzusokat nem csak végzett kozmetikusok, hanem kozmetikus gyakornokok és magánszemélyek is igénybe vehetik. Ezt most nehezen fogod tudni kihagyni, hiszen felfedjük eddigi összes tudásunk számodra a szépségápolásban. Kattints a videó alatt található gombra és nézd akár mobilodról!

TOVÁBB A VIDEÓKRA

Ne maradj le folyamatosan induló képzéseinkről sem. Itt mindig aktualizáljuk tanfolyamainkat és azok időpontját.

Ha biztosra akarsz menni és mindig megkapni az aktuálisan induló képzések listáját:

Íratkozz fel hírlevelünkre